Büntető törvénykönyv
2023. március 8.
online segédanyag
- 2001. évi CIV. törvény a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről
- a Btk. módosításai
- bővített szakvizsga tételsor (szakvizsga.hu)
2001. évi CIV. törvény a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről (a szerkesztés lezárva: 2023. 03. 20.)
I. Fejezet BÜNTETŐJOGI RENDELKEZÉSEK
Értelmező rendelkezések
1. § (1) E törvény alkalmazásában 1. jogi személy: minden szervezet és annak önálló képviseleti joggal rendelkező szervezeti egysége, amelyet jogszabály jogi személyként ismer el, valamint az a szervezet, amely a polgári jogi viszonyok önálló jogalanya lehet, és a tagoktól elkülönülő vagyonnal rendelkezik, ideértve a Polgári Törvénykönyv szerinti előtársaságokat is, 2. előnyön bármely dolgot, vagyoni értékű jogot, követelést, kedvezményt – függetlenül attól, hogy a számvitelről szóló törvény szerint nyilvántartásba vették-e – is érteni kell, úgyszintén azt is, ha a jogi személy valamely jogszabályból vagy szerződésből eredő kötelezettség vagy az ésszerű gazdálkodás szabályai szerint szükséges ráfordítás alól mentesül. (2) E törvény nem alkalmazható a magyar állammal, külföldi állammal, az Alaptörvényben felsorolt intézményekkel, az Országgyűlés Hivatalával, a Köztársasági Elnök Hivatalával, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával, illetve jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási és önkormányzati igazgatási feladatot ellátó szervekkel, valamint nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezetekkel szemben.
Az intézkedések alkalmazásának feltételei
2. § (1) Jogi személlyel szemben az e törvényben meghatározott intézkedések a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.) és – a 2013. július 1-jét megelőzően elkövetett bűncselekmények vonatkozásában – a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben meghatározott szándékos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazhatók, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését célozta vagy eredményezte, vagy a bűncselekményt a jogi személy felhasználásával követték el, és a bűncselekményt a jogi személy a) vezető tisztségviselője vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetve tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelőbizottságának tagja, illetve ezek megbízottja a jogi személy tevékenységi körében követte el, b) tagja vagy alkalmazottja a jogi személy tevékenységi körében követte el, és a vezető tisztségviselő, a cégvezető, illetve a felügyelőbizottság irányítási vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül az e törvényben meghatározott intézkedések alkalmazhatók akkor is, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését eredményezte, vagy a bűncselekményt a jogi személy felhasználásával követték el, és a jogi személy vezető tisztségviselője vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetve tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelőbizottságának tagja a bűncselekmény elkövetéséről tudott.
A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések
3. § (1) Ha a bíróság a 2. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben büntetést szab ki, megrovást vagy próbára bocsátást alkalmaz, elkobzást vagy vagyonelkobzást rendel el, a jogi személlyel szemben a következő intézkedéseket alkalmazhatja: a) a jogi személy megszüntetése, b) a jogi személy tevékenységének korlátozása, c) pénzbírság. (2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedések alkalmazhatók abban az esetben is, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését célozta vagy eredményezte, vagy a bűncselekményt a jogi személy felhasználásával követték el, feltéve, hogy a) az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ezért a nyomozó hatóság vagy az ügyészség az eljárást felfüggesztette, b) az elkövetővel szemben tartós, súlyos betegsége, a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége, illetve ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodása miatt az eljárást felfüggesztették, c) a nyomozó hatóság vagy az ügyészség azért szüntette meg az eljárást, mert nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt, d) az ügyészség azért szüntette meg az eljárást, mert a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el, e) a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülésének kilátásba helyezéséről szóló megállapodás teljesítésére tekintettel a bűncselekmény elkövetőjével szemben nem indult büntetőeljárás vagy azt megszüntették, f) az elkövetővel szemben azért szüntették meg a bűncselekmény miatt indult eljárást, mert a vád tárgyává tett jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nem volt jelentősége, g) a bíróság a felmentő ítéletében megállapította, hogy a bűncselekményt nem a vádlott követte el, vagy nem volt bizonyítható, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el, h) az elkövető halál, kegyelem, kóros elmeállapot, tevékeny megbánás, a feltételes ügyészi felfüggesztés keretében előírt magatartás tanúsítása vagy a feltételes ügyészi felfüggesztés tartamának eredményes letelte miatt, vagy a Btk. 25. § e) pontja alapján nem büntethető. (3) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott intézkedés kizárólag önállóan alkalmazható, a b) és c) pontjában meghatározott intézkedések önállóan és egymás mellett alkalmazhatók.
A jogi személy megszüntetése
4. § (1) A bíróság a jogi személyt megszünteti, ha jogszerű gazdasági tevékenységet nem folytat, és a) a jogi személyt bűncselekmény elkövetésének leplezése céljából hozták létre, vagy b) a jogi személy tényleges tevékenysége bűncselekmény elkövetésének leplezését szolgálja. (2) A bíróság a jogi személyt megszüntetheti az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott estekben akkor is, ha jogszerű gazdasági tevékenységet folytat. (3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben nem lehet megszüntetni a jogi személyt, ha ennek következtében állami vagy önkormányzati feladat ellátása veszélybe kerülne, vagy a jogi személy a) országos közüzemi szolgáltató, b) nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségűnek minősül, c) honvédelmi vagy más különleges feladatot valósít meg, illetve célt szolgál.
A jogi személy tevékenységének korlátozása
5. § (1) A bíróság a jogi személy tevékenységét a (2) bekezdésben meghatározott körben egy évtől három évig terjedő időtartamra korlátozhatja; a tartamot években kell meghatározni. A korlátozás kiterjedhet a (2) bekezdésben felsorolt valamennyi tevékenység vagy egyes tevékenységek gyakorlására. (2) Az eltiltás ideje alatt a jogi személy a) nem végezhet nyilvános felhívás alapján betétgyűjtést, b) nem vehet részt közbeszerzési eljárásban, c) nem köthető vele koncessziós szerződés, d) nem minősíthető közhasznú szervezetté, e) nem részesülhet központi vagy helyi önkormányzati költségvetés, elkülönített állami pénzalapok, külföldi állam, az Európai Közösségek vagy más nemzetközi szervezet által céljelleggel nyújtott támogatásban, f) Hatályon kívül helyezte a 2010. évi CXXXI. törvény 19. § c) pontja. Hatálytalan 2011.01.01. g) nem folytathat egyéb olyan tevékenységet, amelynek gyakorlásától a bíróság eltiltotta. (3) A jogi személy tevékenységének korlátozása esetén a bíróság határozatának jogerőre emelkedésekor a bíróság rendelkezésétől függően a) beállnak a jogi személlyel a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés azonnali hatályú felmondásának jogkövetkezményei, b) beállnak a jogi személlyel kötött koncessziós szerződés azonnali hatályú felmondásának jogkövetkezményei, c) a közhasznú szervezetté minősítési eljárást megszüntetettnek, továbbá a jogi személyt a közhasznúsági nyilvántartásból töröltnek kell tekinteni, d) a (2) bekezdés e) pontja szerinti támogatás odaítélésére irányuló eljárást megszüntetettnek kell tekinteni, továbbá a bűncselekménnyel összefüggésben odaítélt támogatást vissza kell fizetni.
A pénzbírság
6. § (1) A jogi személlyel szemben kiszabható pénzbírság legnagyobb mértéke a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értékének a háromszorosa, de legalább ötszázezer forint.
Módosította a 2023. évi LIII. törvény 48. §-a. Hatályos 2023.09.01. 6. § (1) A jogi személlyel szemben kiszabható pénzbírság legnagyobb mértéke a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értékének a háromszorosa, de legalább hatszázötvenezer forint.
(2) A vagyoni előny értékét a bíróság becsléssel állapíthatja meg, ha az elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értéke nem, vagy csak aránytalanul nagy ráfordítással állapítható meg. (3) Ha a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt előny nem vagyoni jellegű, a bíróság a jogi személy vagyoni helyzetére tekintettel állapítja meg a pénzbírságot, amelynek legkisebb mértéke ötszázezer forint.
Módosította a 2023. évi LIII. törvény 48. §-a. Hatályos 2023.09.01. (3) Ha a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt előny nem vagyoni jellegű, a bíróság a jogi személy vagyoni helyzetére tekintettel állapítja meg a pénzbírságot, amelynek legkisebb mértéke hatszázötvenezer forint.
(3a) Ha a jogi személy vagyonára e törvény alapján zár alá vétel elrendelésére került sor, a pénzbírság akkor is kiszabható, ha a jogi személyt a felszámolási eljárásban megszüntették. (4) A pénzbírságot – meg nem fizetése esetén – az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvény szabályai szerint kell behajtani.
II. Fejezet BÜNTETŐELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Általános rendelkezések
7. § (1) Ha a jogi személlyel szemben a büntetőeljárás során intézkedés alkalmazásának lehet helye, az intézkedés alkalmazásáról – ha e törvény másként nem rendelkezik – a terhelt ellen indított büntetőeljárásban kell határozni. (2) Ha a büntetőeljárás során a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell értelemszerűen alkalmazni. (3) Hatályon kívül helyezte a 2012. évi CCXXIII. törvény 193. § (2) bekezdés a) pontja. Hatálytalan 2013.07.01.
A bíróság hatásköre és illetékessége
8. § Ha az ügyészség a vádiratban a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza, az a bíróság jár el, amelyik a terhelt bűncselekményének elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.
A jogi személy érdekében eljáró ügyvéd
9. § (1) Ha a büntetőeljárás során a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, a jogi személy érdekében meghatalmazás vagy kirendelés alapján ügyvéd vagy meghatalmazás alapján kamarai jogtanácsos, európai közösségi jogász, alkalmazott ügyvéd vagy alkalmazott európai közösségi jogász (a továbbiakban együtt: jogi személy érdekében eljáró ügyvéd) jár el. (2) Ha a jogi személy nem hatalmaz meg jogi személy érdekében eljáró ügyvédet, akkor a bíróság, az ügyészség, vagy a nyomozó hatóság rendel ki jogi személy érdekében eljáró ügyvédet. Ebben az esetben a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd kijelölése az eljáró bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság székhelye szerint illetékes területi ügyvédi kamara feladata. (3) A jogi személy érdekében eljáró ügyvéd részére meghatalmazást – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a jogi személy törvényes képviselője adhat. (4) A terhelt, a terhelt hozzátartozója, illetve védője a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd részére meghatalmazást nem adhat. A terhelt védője nem lehet a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd. (5) A jogi személy érdekében eljáró ügyvédre – a (6) bekezdésben meghatározott eltérésekkel – a védőre vonatkozó szabályok értelemszerűen irányadók. (6) A jogi személy érdekében eljáró ügyvéd a) a vádemelés előtt jelen lehet aa) az általa, illetve a jogi személy törvényes képviselője által indítványozott tanú kihallgatásán, és az ilyen tanú részvételével tartott bizonyítási cselekményen, valamint a szakértő meghallgatásán, a szemlén, a helyszíni kihallgatáson, a bizonyítási kísérleten, a felismerésre bemutatáson, és szembesítésen, ha az a jogi személy üggyel összefüggő kapcsolatának a tisztázására irányul, ab) a kutatáson, ha azt a jogi személy használatában lévő területen foganatosítják, b) az eljárás jogi személyt érintő ügyiratait megismerheti, c) a jogi személyt érintő körben bizonyítékot terjeszthet elő, indítványokat és észrevételeket tehet, és a bírósági eljárásban felszólalhat. (7) A jogi személy törvényes képviselője a tárgyaláson jelen lehet, valamint gyakorolhatja a (6) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott jogokat. (8) A jogi személy törvényes képviselője személyesen vagy – ha törvény személyes eljárási kötelezettséget nem ír elő – meghatalmazott képviselője útján is eljárhat. 10. § Hatályon kívül helyezte a 2017. évi CXCVII. törvény 168. § a) pontja. Hatálytalan 2018.07.01.
A zár alá vétel
11. § (1) Ha a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának szükségessége merül fel, a jogi személlyel szemben zár alá vételt akkor lehet elrendelni, ha megalapozottan lehet tartani attól, hogy a jogi személlyel szemben előreláthatóan alkalmazásra kerülő pénzbírság végrehajtását meghiúsítják. A vádemelés előtt a bíróság jogosult a jogi személlyel szembeni zár alá vétel elrendelésére. (2) Hatályon kívül helyezte a 2021. évi CXXXIV. törvény 35. § a) pontja. Hatálytalan 2022.01.01. (3) A zár alá vételt elrendelő határozat rendelkező részében meg kell jelölni, hogy a zár alá vétel pénzbírság biztosítására szolgál, valamint hogy a zár alá vétel mekkora összeg biztosítására szolgál. (3a) Ha a zár alá vételt elrendelő határozat nem tartalmazza a (3) bekezdésben foglaltakat, a bíróság - a vádemelés előtt az ügyészség, a terhelt, valamint a vagyoni érdekelt vagy a jogszabály alapján a bűnügyi hitelezői igény képviseletére jogosult egyéb érdekelt indítványára, a vádemelés után hivatalból - a (3) bekezdésnek megfelelően határoz a zár alá vételről rendelkező határozat megváltoztatásáról. (4) A (3) és (3a) bekezdés szerinti határozatokat haladéktalanul kézbesíteni kell a vagyoni érdekeltnek, valamint a jogszabály alapján a bűnügyi hitelezői igény képviseletére jogosult egyéb érdekeltnek is. (5) Hatályon kívül helyezte a 2021. évi CXXXIV. törvény 35. § b) pontja. Hatálytalan 2022.01.01. (6) Az (1) bekezdés alapján elrendelt zár alá vétel esetén - kivéve, ha a jogi személlyel szemben felszámolást rendeltek el - a zár alá vétel megváltására a Be. 329. § (1)-(6) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy a zár alá vétel megváltását a jogi személy indítványozhatja.
A nyomozás
12. § (1) Ha a feljelentés alapján vagy a nyomozás során adat merül fel arra, hogy a büntetőeljárás során jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a nyomozást kiterjeszti az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény és a jogi személy kapcsolatának felderítésére. Ha a nyomozás kiterjesztéséről a nyomozó hatóság döntött, erről három munkanapon belül tájékoztatja az ügyészséget. (2) Ha a nyomozó hatóság az eljárása során megállapítja, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény vonatkozásában fennállnak a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések 2. § szerinti feltételei – az ügyészség egyidejű tájékoztatása mellett – nyolc napon belül értesíti a jogi személyt. Az értesítésben arra is fel kell hívni a jogi személy figyelmét, hogy ha nem hatalmaz meg jogi személy érdekében eljáró ügyvédet, akkor az ügyészség, vagy a nyomozó hatóság rendel ki jogi személy érdekében eljáró ügyvédet. (3) A (2) bekezdésben meghatározott értesítést követően a döntést hozó nyomozó hatóság vagy ügyészség nyolc napon belül értesíti a jogi személyt és a jogi személy érdekében eljáró ügyvédet a) arról, ha azt állapítja meg, hogy a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések 2. § szerinti feltételei már nem állnak fenn, b) az eljárás felfüggesztéséről, megszüntetéséről, folytatásáról, illetve ha az eljárás megszüntetése, vagy felfüggesztése mellett, a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozta, illetve c) a jogi személlyel szemben alkalmazott zár alá vétel elrendeléséről és annak feloldásáról. (4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott eseményekről értesíteni kell a jogi személyt nyilvántartó bíróságot, valamint a jogi személy felett törvényességi, illetve szakmai felügyeletet gyakorló szervet is, amennyiben ez nem azonos a jogi személyt nyilvántartó bírósággal. 12/A. § A 12/A. §-t és az azt megelőző alcímet hatályon kívül helyezte a 2012. évi CCXXIII. törvény 193. § (2) bekezdés b) pontja. Hatálytalan 2013.07.01.
A vádemelés
13. § (1) Ha a nyomozás adatai alapján a jogi személlyel szemben e törvény szerint intézkedés alkalmazásának lehet helye, az ügyészség a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását – ha e törvény másként nem rendelkezik – a vádiratban indítványozza. (2) A vádiratnak tartalmaznia kell a) a jogi személynek a bírósági nyilvántartásban történő azonosítására alkalmas adatait, b) a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd, valamint a törvényes képviselő adatait, c) a vád tárgyát képező bűncselekmény és a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazhatóságát alátámasztó körülmények pontos leírását, valamint d) indítványt arra, hogy a bíróság a jogi személlyel szemben – e törvény szerinti – intézkedést alkalmazzon. (3) Ha az ügyészség a vádiratban a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza, erről értesíti a jogi személyt, a jogi személy érdekében eljáró ügyvédet, a jogi személyt nyilvántartó bíróságot, valamint a jogi személy felett törvényességi, illetve szakmai felügyeletet gyakorló szervet is, amennyiben ez nem azonos a jogi személyt nyilvántartó bírósággal.
A pótmagánvádló fellépésének kizárása
14. § Az ügyészségnek az e törvényben meghatározott jogait a pótmagánvádló nem gyakorolhatja.
A bírósági eljárás általános szabályai
15. § (1) Az ítélet és az ügydöntő végzés a) rendelkező része aa) a jogi személynek a bírósági nyilvántartásban történő azonosítására alkalmas adatait, ab) a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedést, az erre irányuló indítvány elutasítását, az intézkedés alkalmazásának mellőzését, vagy – ha e törvény másként nem rendelkezik – az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részének megszüntetését, b) indokolása az eljárás tárgyát képező bűncselekmény és a jogi személy kapcsolatának bíróság által megállapított, a döntés alapjául szolgáló tényét és körülményeit is tartalmazza. (2) A bíróság az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított nyolc napon belül értesíti a jogi személyt nyilvántartó bíróságot, valamint a jogi személy felett törvényességi, illetve szakmai felügyeletet gyakorló szervet is, amennyiben ez nem azonos a jogi személyt nyilvántartó bírósággal az eljárás befejezéséről, valamint a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedésről.
Az eljárás megszüntetése
16. § (1) A bíróság az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét megszünteti, ha a) az ügyészség a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló indítványát visszavonta, vagy b) a jogi személy a vádemelés vagy az ügyészség jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló indítványának előterjesztése után megszűnt. (2) A bíróság az (1) bekezdés szerint jár el akkor is, ha azt a vádlottat, akire tekintettel az ügyészség a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozta, felmenti, vagy vele szemben az eljárást megszünteti. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának a 3. § (2) bekezdés f), g) vagy h) pontjában meghatározott okból helye van. (3) A bíróság az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetekben sem szünteti meg az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét, ha a pénzbírság kiszabásának a 6. § (3a) bekezdése alapján lehet helye.
Az eljárás felfüggesztése
16/A. § Ha a bíróság az eljárást a 3. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott okból függesztette fel, az ügyészség indítványára a 3. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja a jogi személlyel szemben.
Az előkészítő ülés
16/B. § (1) Ha az ügyészség a vádiratban a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza, az előkészítő ülésen a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd jelenléte kötelező. (2) Az előkészítő ülésre szóló idézésben, illetve értesítésben a bíróság arra is figyelmezteti a jogi személy érdekében eljáró ügyvédet és a törvényes képviselőt, hogy az előkészítő ülésen kifejthetik az álláspontjukat a jogi személyt érintő ügyészségi indítvánnyal kapcsolatban, előadhatják a jogi személyt érintő tényeket és ezek bizonyítékait, illetve bizonyítás lefolytatását és bizonyíték kirekesztését indítványozhatják. A jogi személy törvényes képviselője részére szóló figyelmeztetésnek ki kell terjednie továbbá a Be. 500. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltakra. (3) A jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő a védőt követően a vádlotthoz és a polgári jogi igény tekintetében a magánfélhez kérdést intézhetnek. (4) Az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének önmagában nem akadálya, ha az ügyészség a vádiratban a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozta. (5) Ha az eljárás jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló része nem intézhető el, akkor a bíróság a vádról – a 2. §-ban meghatározott bűncselekményt érintően elfogadott bűnösséget beismerő nyilatkozat vonatkozásában a Be. 521. §-ának korlátai között – egységesen, tárgyalás alapján határoz.
Az elsőfokú bírósági tárgyalás
17. § (1) A bizonyítási eljárás során a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd, valamint a törvényes képviselő a védőt követően terjeszthet elő indítványokat és észrevételeket, és a kihallgatottakhoz a védőt követően jogosult kérdéseket feltenni. (2) Ha az ügyész a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedés feltételei fennállnak, a vádirati tényállást módosítja és a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza. A bíróság az ügyészi indítványra figyelemmel a tárgyalást elnapolja, és a jogi személyt a tárgyalási jegyzőkönyv másolatának megküldésével értesíti. Az értesítésnek a 12. § (2) bekezdése szerinti felhívást is tartalmaznia kell. (3) A (2) bekezdés alapján elnapolt tárgyaláson nem kell ismertetni a tárgyalás korábbi anyagának lényegét, ha azon csak a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedésre irányuló ügyészi indítványra vesznek fel bizonyítást. (4) A Be. 520. § (1)-(7) bekezdésének rendelkezéseit a jogi személy törvényes képviselőjének indítványára is megfelelően alkalmazni kell az első olyan tárgyalási határnapot követően, amelyen jelen volt, vagy jelen lehetett. (5) Az ügyész a perbeszédben indokolt indítványt terjeszt elő arra, hogy a bíróság a jogi személlyel szemben milyen intézkedést alkalmazzon, de az intézkedés meghatározott mértékére nem tehet indítványt. (6) A védő perbeszéde után a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd felszólalhat, és a jogi személyt érintő körben indítványokat és észrevételeket tehet. (7) A jogi személy érdekében eljáró ügyvéd, valamint a törvényes képviselő a jogorvoslati nyilatkozatot a védő jogorvoslati nyilatkozata után teheti meg.
Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata
18. § (1) Ha az ügyészség a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza, a bíróság ítéletében a) a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmaz, b) az indítványt elutasítja, vagy c) az intézkedés alkalmazását mellőzi, ha az a jogi személyre nézve méltánytalan hátrányt jelentene. (2) Az (1) bekezdés c) pontja nem alkalmazható a 4. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetekben.
A bűnügyi költség viselése
19. § (1) A bíróság a jogi személyt – ha vele szemben intézkedést alkalmazott – a felmerült bűnügyi költség azon részének viselésére kötelezi, amely annak folytán merült fel, hogy az eljárás során a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedés szükségességét kellett vizsgálni. (2) A jogi személyt nem lehet kötelezni annak a bűnügyi költségnek a viselésére, amely szükségtelenül merült fel, vagy amelynek viselésére törvény alapján mást kell kötelezni. (3) Az államot az (1) bekezdés alapján megillető bűnügyi költség megfizetésére halasztás, illetve részletfizetés nem engedélyezhető. (4) Ha a bíróság a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló indítványt elutasítja, az intézkedés alkalmazását mellőzi, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét megszünteti, az állam viseli a bűnügyi költséget. (5) Ha a bíróság azért szüntette meg az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét, mert az ügyészség a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló indítványát visszavonta, az állam az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított egy hónapon belül – jogszabályban meghatározott mértékben – megtéríti a jogi személy költségét, továbbá meghatalmazással a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd díját és költségét.
A másodfokú bírósági eljárás
20. § (1) Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen fellebbezésre az ügyészség, valamint a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő jogosult, ez utóbbiak csak a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedéssel kapcsolatos ítéleti rendelkezés vagy az ítélet indokolása ellen. A jogi személy terhére az ügyészség fellebbezhet. (2) Ha a fellebbezés kizárólag az ítéletnek a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedésre vonatkozó rendelkezése ellen irányul, a másodfokú bíróság az ítéletnek csak ezt a részét bírálja felül. (3) A másodfokú bíróság a (2) bekezdésben meghatározott esetben is felülbírálja a fellebbezéssel nem érintett 2. §-ban meghatározott bűncselekmény és annak vádlottja vonatkozásában a Be. 590. § (5) bekezdésében foglaltakat. (4) Ha a fellebbezés a 2. §-ban meghatározott bűncselekmény vádlottját érinti, a másodfokú bíróság hivatalból dönt az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezéséről is. (5) Nem bírálható felül az ítéletnek a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló indítványt elutasító, az intézkedés alkalmazását mellőző, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részének megszüntetésére vonatkozó rendelkezése, amely ellen nem fellebbeztek. (6) Ha az elsőfokú bíróság ítélete a jogi személyt érintően részben megalapozatlan, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérő tényállást állapíthat meg, feltéve, hogy a felvett bizonyítás alapján a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazására irányuló indítvány elutasításának, alkalmazott intézkedés mellőzésének, az eljárás jogi személlyel kapcsolatos része megszüntetésének, vagy intézkedés alkalmazásának van helye. (7) A másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, kivéve, ha az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, vagy ténybeli következtetés alapján a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazására irányuló indítványt elutasítja, az intézkedés alkalmazását mellőzi, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét megszünteti. (8) A másodfokú bíróság mellőzi a bizonyítás felvételét olyan tényre nézve, amely a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazására irányuló indítvány elutasítását, alkalmazott intézkedés mellőzését, az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részének megszüntetését, vagy intézkedés alkalmazását nem befolyásolta. (9) A másodfokú bírósági eljárásban a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmazni, illetve az alkalmazott intézkedést súlyosítani, vagy az elsőfokú eljárás során alkalmazott intézkedés mellett más intézkedést alkalmazni csak akkor lehet, ha az ügyészség a jogi személy terhére fellebbezést jelentett be. A jogi személy terhére bejelentett fellebbezésnek azt kell tekinteni, ami a jogi személlyel szemben intézkedés vagy súlyosabb intézkedés alkalmazására irányul.
A másodfokú bíróság határozatai
21. § (1) Az első fokú bíróság ítéletének a jogi személyre vonatkozó rendelkezése megváltoztatása esetén a másodfokú bíróság a jogi személlyel szemben – ha ilyen rendelkezés nem volt – intézkedést, illetve több vagy más intézkedést is alkalmazhat, továbbá az intézkedés alkalmazását mellőzheti. (2) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét nem ügydöntő végzéssel megszünteti, ha az elsőfokú bíróság a jogi személlyel szemben ügyészi indítvány hiányában alkalmazott intézkedést. (3) Ha a másodfokú bíróság azt a vádlottat, akire tekintettel az első fokú bíróság a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmazott, felmenti, vagy az első fokú bíróság ítéletének reá vonatkozó részét hatályon kívül helyezi, és vele szemben az eljárást megszünteti, illetve az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja, a másodfokú bíróság az ítéletnek a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedésre vonatkozó rendelkezését is hatályon kívül helyezi, és szükség esetén az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. (4) A (3) bekezdés esetén az ítéletnek a jogi személyre vonatkozó rendelkezése nem helyezhető hatályon kívül, ha a felmentésre, illetve az eljárás megszüntetésére a 3. § (2) bekezdés f)-h) pontjában meghatározott okból került sor. Ebben az esetben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének jogi személyre vonatkozó rendelkezését hatályában tartja vagy megváltoztatja. (5) Hatályon kívül helyezte a 2017. évi CXCVII. törvény 168. § b) pontja. Hatálytalan 2018.07.01.
A harmadfokú bírósági eljárás
21/A. § (1) Ha a másodfokú bíróság ítélete ellen a Be. 615. §-a szerint fellebbeztek, a harmadfokú bíróság a megtámadott másodfokú ítéletnek a jogi személyre vonatkozó rendelkezését hivatalból felülbírálja, ha a 2. §-ban meghatározott bűncselekményre vonatkozó rendelkezést is felülbírálja. (2) A másodfokú bíróság ítéletének kizárólag a jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen akkor van helye fellebbezésnek a harmadfokú bírósághoz, ha a másodfokú bíróság a) olyan jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedést, akivel szemben az elsőfokú bíróság az ügyészség intézkedés alkalmazására irányuló indítványát elutasította, az intézkedés alkalmazását mellőzte, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét megszüntette, b) olyan jogi személlyel szemben utasította el az ügyészség intézkedés alkalmazására irányuló indítványát, mellőzte az intézkedés alkalmazását, vagy szüntette meg az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét, amellyel szemben az elsőfokú bíróság intézkedést alkalmazott, c) olyan jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedést, akivel szemben az elsőfokú bíróság ítélete nem tartalmazott rendelkezést.
A harmadfokú bíróság határozatai
21/B. § (1) Ha a másodfokú bíróság az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezését megváltoztatja, a harmadfokú bíróság a jogi személlyel szemben – ha ilyen rendelkezés nem volt – intézkedést, illetve több vagy más intézkedést is alkalmazhat, továbbá az intézkedés alkalmazását mellőzheti. (2) A harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét nem ügydöntő végzéssel megszünteti a 21. § (2) bekezdésében meghatározott esetben. (3) A harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság, és szükség szerint az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és a másodfokú bíróságot vagy az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a Be. 619. § (3) bekezdése alapján nem küszöbölhető ki a részleges megalapozatlanság és az az ítéletnek a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedésre vonatkozó rendelkezését lényegesen befolyásolta.
A megismételt eljárás
22. § (1) Ha a jogi személy terhére nem jelentettek be fellebbezést, a megismételt eljárásban nem lehet a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmazni, ha erre a hatályon kívül helyezett ítéletben sem került sor, illetve nem lehet a hatályon kívül helyezett ítéletben alkalmazott intézkedésnél súlyosabb intézkedést, vagy az alkalmazott intézkedés mellett más intézkedést is alkalmazni. (1a) Ha az Alkotmánybíróság az ítéletet megsemmisíti, a megismételt eljárásban nem lehet a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmazni, ha erre a hatályon kívül helyezett ítéletben sem került sor, illetve nem lehet a hatályon kívül helyezett ítéletben alkalmazott intézkedésnél súlyosabb intézkedést, vagy az alkalmazott intézkedés mellett más intézkedést is alkalmazni. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a) az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére a 21. § (2) bekezdésében meghatározott okok miatt került sor, b) a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére a 21/B. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott okok miatt került sor, c) a megismételt eljárásban felmerült új bizonyíték alapján a bíróság olyan új tényt állapít meg, amelynek folytán a jogi személlyel szemben intézkedést, súlyosabb intézkedést, vagy az alkalmazott intézkedés mellett más intézkedést is kell alkalmazni, feltéve, hogy az ügyészség ezt indítványozza, d) az ügyészség vádkiterjesztése folytán a vádlott bűnösségét más bűncselekményben is meg kell állapítani, és a jogi személlyel szemben ezért kell intézkedést alkalmazni, e) az első fokú, illetve a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére a felülvizsgálati eljárásban a terhelt terhére bejelentett felülvizsgálati indítvány folytán került sor, és a jogi személlyel szemben ezért kell intézkedést alkalmazni.
A perújítás
23. § (1) Perújításnak az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen a Be. 637. § (1) bekezdés d), e) és g) pontjában meghatározott eseteken kívül akkor van helye, ha a) az alapügyben akár felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozó olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy aa) a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedést mellőzni kell, lényegesen enyhébb intézkedést kell alkalmazni, az ügyészség intézkedés alkalmazására irányuló indítványát el kell utasítani, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét meg kell szüntetni, vagy ab) a jogi személlyel szemben intézkedést, más intézkedést is vagy lényegesen súlyosabb intézkedést kell alkalmazni, b) a jogi személlyel szemben ugyanazon terhelt cselekményével összefüggésben több ítélet alkalmazott intézkedést, c) a jogi személy az ügydöntő határozatban nem a bírósági nyilvántartásban szereplő valódi adatokkal szerepel és ez a határozat kijavításával nem orvosolható. (2) Ha a perújítást azon vádlott vonatkozásában rendelték el, akire tekintettel a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmaztak, a perújítás elrendelése az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezésére is kihat. Ha a bíróság megállapítja, hogy a perújítás alapos, és új ítéletet hoz, a 3. § rendelkezései az új ítélet kapcsán is alkalmazandók. (3) Az ítéletnek kizárólag a jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen perújítási indítványt az ügyészség, a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő terjeszthet elő.
A felülvizsgálat
24. § (1) Felülvizsgálatnak az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen a Be. 649. § (2)-(5) bekezdésében meghatározott eseten kívül akkor van helye, ha a jogi személlyel szemben az intézkedés alkalmazására, annak mellőzésére, az intézkedés alkalmazására irányuló indítvány elutasítására vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részének megszüntetésére a büntető anyagi jog, vagy e törvény szabályainak megsértése miatt került sor. (2) Ha a felülvizsgálatnak azon vádlott vonatkozásában van helye, akire tekintettel a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmaztak, a felülvizsgálat kiterjed az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezésére is. A 3. § rendelkezései a felülvizsgálati eljárás során, illetve a megismételt eljárás során hozott határozat kapcsán is alkalmazandók. (3) Az ítéletnek kizárólag a jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen felülvizsgálati indítvány benyújtására az ügyészség – a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazása érdekében hat hónapon belül – valamint a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő jogosult. (4) A Kúria a megtámadott határozat jogi személyre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi, és a korábban eljárt bíróságot új eljárásra utasítja, ha a) az elsőfokú, vagy másodfokú bíróság ügydöntő határozatát az (1) bekezdésben meghatározott módon hozta, b) a harmadfokú bíróság az ügydöntő határozatát az (1) bekezdésben meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta, c) a (2) bekezdés alapján azon vádlott esetében, akire tekintettel a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmaztak, hatályon kívül helyező rendelkezést hozott. (5) A Kúria maga is hozhat a törvénynek megfelelő határozatot, ha a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedés mellőzésének, az intézkedés alkalmazására irányuló indítvány elutasításának vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos része megszüntetésének van helye. (6) A (4) bekezdés c) pontja esetén az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezését nem kell hatályon kívül helyezni, ha az (5) bekezdés vagy a Be. 662. § (2) bekezdése alapján a Kúria maga hoz a törvénynek megfelelő határozatot. (7) Nincs helye felülvizsgálatnak a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt a harmadfokú bíróság jogerős ügydöntő határozatának a jogi személyre vonatkozó rendelkezése ellen.
Jogorvoslat a törvényesség érdekében, a jogegységi eljárás
25. § (1) Ha a legfőbb ügyész azon vádlott vonatkozásában jelent be a törvényesség érdekében jogorvoslatot, akire tekintettel a jogi személlyel szemben intézkedést alkalmaztak, a jogorvoslati eljárás kiterjed az ítélet jogi személyre vonatkozó rendelkezésére is. A 3. § rendelkezései azonban a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján hozott határozat kapcsán is alkalmazandók. (2) A Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedést mellőzheti, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét megszüntetheti, illetve ilyen határozat meghozatala érdekében a sérelmezett határozatot hatályon kívül helyezheti, és szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja. (3) A (2) bekezdésben meghatározott eseteken kívül a Kúria határozata csak a törvénysértést állapíthatja meg. (4) Ha az elvi kérdésben adott iránymutatásból következően a jogegységi határozattal érintett jogerős bírósági határozatnak a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedése törvénysértő, a jogegységi tanács a törvénysértő rendelkezést hatályon kívül helyezi, és a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedést mellőzi, vagy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részét megszünteti.
A bíróság elé állítás
25/A. § Az ügyész a terheltet nem állíthatja bíróság elé, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján adat merült fel arra, hogy a büntetőeljárás során jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye. 25/B. § Hatályon kívül helyezte a 2017. évi CXCVII. törvény 168. § c) pontja. Hatálytalan 2018.07.01.
Eljárás egyezség esetén
25/C. § (1) A Be. LXV. Fejezete szerinti egyezség megkötésének önmagában nem akadálya, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján adat merült fel arra, hogy a büntetőeljárás során jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, de a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedés nem képezheti az egyezség tárgyát. (2) Ha a Be. XCIX. Fejezete szerint folytatott bírósági eljárásban a vádirat előterjesztése után a bíróság azon vádlott vonatkozásában tagadja meg az egyezség jóváhagyását, akire tekintettel az ügyészség a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására tett indítványt, akkor a bíróság rendelkezése kiterjed az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részére is. (3) Ha a bíróság – azon vádlott vonatkozásában, akire tekintettel az ügyészség a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására tett indítványt – jóváhagyja az egyezséget, akkor az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének önmagában nem akadálya, hogy az ügyészség a vádiratban a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozta. (4) Ha az eljárás jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására irányuló része az előkészítő ülésen nem intézhető el, a bíróság a vádról – a 2. §-ban meghatározott bűncselekményt érintően jóváhagyott egyezség vonatkozásában a Be. 736. § (2)-(5) bekezdésében meghatározott korlátok között – egységesen, tárgyalás alapján határoz.
A büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás
25/D. § (1) Ha a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján adat merült fel arra, hogy a büntetőeljárás során jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, az ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban is indítványozhatja az intézkedés alkalmazását, feltéve, hogy az eljárás jogi személlyel kapcsolatos részének megítélése is egyszerű. (2) A bíróság a büntetővégzésben a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedésekről is rendelkezhet. (3) A büntetővégzés rendelkező része a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő felé is megfelelően tartalmazza a Be. 742. és 744. §-ában foglaltakra való figyelmeztetést. (4) A büntetővégzés kézbesítésétől számított nyolc napon belül a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő is kérheti tárgyalás tartását, a jogi személyre vonatkozó rendelkezés vagy e rendelkezés indokolása miatt. (5) Az előkészítő ülésre és a tárgyalásra a Be. C. Fejezetének rendelkezéseit a (6)-(8) bekezdésben meghatározott eltéréssel kell megfelelően alkalmazni. (6) Ha a tárgyalás tartása iránti indítvány kizárólag a büntetővégzésnek a jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedésre vonatkozó rendelkezését sérelmezte, a bíróság csak ebben a kérdésben határoz. (7) A bíróság a jogi személy terhére szóló indítvány hiányában akkor alkalmazhat hátrányosabb intézkedést, ha a tárgyaláson új bizonyíték merül fel, és ennek alapján a bíróság olyan új tényt állapít meg, amelynek folytán súlyosabb minősítést kell alkalmazni, vagy jelentős mértékben súlyosabb intézkedést kell alkalmazni. (8) A tárgyaláson hozott ügydöntő határozat ellen a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő is fellebbezhet, a jogi személyre vonatkozó rendelkezés vagy e rendelkezés indokolása miatt.
A bíróság feladatai a határozatok végrehajtása során
26. § (1) A jogi személlyel szemben alkalmazott intézkedés végrehajtása iránt a bíróság a megszűntnek nyilvánítás és a tevékenység korlátozása esetén a jogi személyről nyilvántartást vezető bíróságot keresi meg. (2) A jogi személy megszüntetése esetén a nyilvántartást vezető bíróság az egyes jogi személyekre vonatkozó külön törvényeknek a megszűntnek nyilvánítás, illetve a feloszlatás esetén irányadó szabályai szerint jár el. (3) A jogi személy vagyonát érintően végrehajtott vagyonelkobzás esetén is irányadó a Polgári Törvénykönyvnek az állam határozattal, kártalanítás nélküli tulajdonszerzésére vonatkozó felelősségi szabálya. (4) Hatályon kívül helyezte a 2017. évi CXCVII. törvény 168. § d) pontja. Hatálytalan 2018.07.01. (5) Hatályon kívül helyezte a 2019. évi LXXXI. törvény 20. § b) pontja. Hatálytalan 2020.01.01. (6) Ha a zár alá vétel tárgya helyébe meghatározott összeg lépett, az eljárás megszüntetésekor vagy az ügydöntő határozatban rendelkezni kell az állami adó- és vámhatóságnál a végrehajtási kényszer eredményeként befizetett összegek fogadására és kezelésére elkülönített számlán a pénzbírság behajtását követően fennmaradó összegnek - a jogi személy ellen elrendelt felszámolási eljárásban kirendelt felszámoló értesítésével - a jogi személy számlájára történő átutalásáról.
Eljárás a büntetőeljárás felfüggesztése, megszüntetése esetén
26/A. § (1) Ha az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a 3. § (2) bekezdésében foglalt valamely ok miatt függeszti fel vagy szünteti meg az eljárást, de a nyomozás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, az ügyészség indítványára az intézkedés alkalmazásáról az a bíróság határoz, amely az elkövetett bűncselekmény elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik. Ha ez nem állapítható meg, az intézkedés alkalmazásáról az a bíróság határoz, amelynek illetékességi területén a jogi személy székhelye található. (2) Ha a büntetőeljárás során jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, az eljárást a 2. §-ban meghatározott személlyel szemben folytatott eljárás megszüntetését vagy felfüggesztését követően – szükség szerint – az annak alapjául szolgáló bűncselekmény és a jogi személy kapcsolatának felderítése vonatkozásában kell folytatni. (3) A döntést hozó ügyészség vagy a nyomozó hatóság legkésőbb a (2) bekezdés szerinti eljárás megszüntetésétől vagy felfüggesztésétől számított nyolc napon belül értesíti a jogi személyt arról, hogy a büntetőeljárás során a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye. Az értesítésben arra is fel kell hívni a jogi személy figyelmét, hogy ha nem hatalmaz meg a jogi személy érdekében eljáró ügyvédet, akkor a nyomozó hatóság vagy az ügyészség rendel ki jogi személy érdekében eljáró ügyvédet. (4) A bíróság a jogi személlyel szemben a 3. § (1) bekezdése alapján alkalmazható intézkedésről tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján határoz. A bíróság határozata ügydöntő határozat. (5) A határozat rendelkező része a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és a törvényes képviselő felé megfelelően tartalmazza a Be. 742. és 744. §-ában foglaltakra való figyelmeztetést. (6) A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de az ügyészség, a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd és törvényes képviselő a végzés kézbesítésétől számított nyolc napon belül tárgyalás tartását kérheti. (7) Az előkészítő ülésre és a tárgyalásra a Be. C. Fejezetét a 25/D. § (7) és (8) bekezdésében meghatározott eltéréssel kell megfelelően alkalmazni.
III. Fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
27. § Hatályon kívül helyezte a 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 527. pontja. Hatálytalan 2007.07.01. 28. § Ez a törvény a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lép hatályba. 29. § Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulási szerződés létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Unió következő jogforrásaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz: a) a Tanács 1997. február 24-i együttes fellépése az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemről [II. cím A pont c) bekezdés], b) a Tanács 1998. december 21-i együttes fellépése a bűnszervezetben való részvétel bűncselekménnyé nyilvánításáról (3. cikk), c) a Tanács 1998. december 22-i együttes fellépése a magánszektorban tapasztalható korrupcióról (5-6.), d) a Tanács 2000. május 29-i kerethatározata az Euro bevezetésével kapcsolatos hamisítások elleni fokozott védelemről, büntetések és más szankciók alkalmazásával (8-9. cikk), e) az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény második kiegészítő jegyzőkönyve (3-4. cikk).
Mádl Ferenc s. k., a Köztársaság elnöke Dr. Áder János s. k., az Országgyűlés elnöke
A Btk. módosításai
Lezárva: 2023. július 20.
Módosítások 2023. június 2. napjától
A Btk. 226. §-a a 2023. évi XXX. törvény alapján 2023. június 2. napjától a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
(3) Nem büntetendő rágalmazás miatt annak a cselekménye, aki az (1) bekezdésben meghatározottakat a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.
A Btk. 227. §-a a 2023. évi XXX. törvény alapján 2023. június 2. napjától a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
(3) Nem büntetendő becsületsértés miatt annak a cselekménye, aki az (1) bekezdésben meghatározottakat a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.
Módosítások 2023. július 1. napjától
A Btk. 459. § (1) bekezdés 11. pont k) alpontjában a 2023. évi LIII. törvény alapján 2023. július 1. napjától a "Köztársasági Elnök Hivatalánál" szövegrész helyébe a "Sándor-palotánál" szöveg lép.
Módosítások 2023. szeptember 1. napjától
A Btk. alábbi szakaszai a 2023. évi LIII. törvény alapján 2023. szeptember 1. napjától a következőképpen módosulnak:
- a Btk. 50. § (3) bekezdésében az "ezer" szövegrész helyébe az "ezerháromszáz", az "ötszázezer" szövegrész helyébe a "hatszázötvenezer" szöveg, és
- a 113. § (2) bekezdésében az "ötszáz" szövegrész helyébe a "hatszázötven", az "ötvenezer" szövegrész helyébe a "hatvanötezer" szöveg
lép
A Btk. alábbi szakaszai a 2023. évi XXXI. törvény alapján 2023. szeptember 1. napjától a következőképpen módosulnak:
- a 185/A. § (2) bekezdésében az "egészségügyért felelős miniszter ellenőrzött anyagokról szóló rendelete" szövegrész helyébe az "ellenőrzött anyagokról szóló 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet [a továbbiakban: 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet]" szöveg,
- a 459. § (1) bekezdés 18. pontjában az "az egészségügyért felelős miniszter ellenőrzött anyagokról szóló rendelete" szövegrész helyébe az "a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet" szöveg,
- a 459. § (1) bekezdés 33. pontjában az "az egészségügyért felelős miniszter ellenőrzött anyagokról szóló rendelete" szövegrész helyébe az "a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet" szöveg,
- a 461. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében az "az egészségügyért felelős miniszter ellenőrzött anyagokról szóló rendelete" szövegrész helyébe az "a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet" szöveg
lép.
|